Török-Magyar együttműködés az AI területén

varank.jpg

Törökország számos területen működhet együtt Magyarországgal a mesterséges intelligencia (AI) területén az adatok előállításától a közös projektek és termékek kidolgozásáig.  -mondta Mustafa Varank ipari és technológiai miniszter 

A török miniszter a török-magyar Mesterséges Intelligencia és Csúcstechnológiai konferencián tartott beszédet. A konferencián részt vett Palkovics László magyar innovációs és technológiai miniszter is. Írta meg a Daily Sabah.

Kutatóintézeteink kölcsönös projektfelhívásokat tehetnek a mesterséges technológiákkal kapcsolatos munka elősegítésére. Hatalmas együttműködési potenciállal rendelkezünk az EU projektjeiben.

-mondta Varank török miniszter.

Még azt is elmondta, hogy a Digitális Európa program növeli a finanszírozást az olyan területeken mint a szuperszámítógépek, az AI, a kiberbiztonsági és digitális innovációs központok és, hogy Törökország és Magyarország új partnerséget hozhat létre az e területeken zajló projektek részeként és támogathatja a közös erőfeszítéseket. 

Varank hangsúlyozta, hogy óriási lehetőségek rejlenek a két ország közötti tudásátadás és az emberi erőforrások terén és javasolta egy új munkacsoport felállítását az AI és digitális gazdaság lehetséges együttműködések megvitatására. 

A török miniszter elmondta, hogy hamarosan bejelentik az ország nemzeti mesterséges intelligencia stratégiáját, amelyet az állami, a magánszféra és az egyetemek együttműködésének keretein belül készítettek el. A stratégia kifejezetten az AI politikák képességfejlesztésére, tudományos kutatására, etikájára és ezek digitális infrastruktúrákra összpontosít. 

Varank szerint a csütörtöki konferencia megnyitja az utat a magyar-török együttműködés előtt, rámutatott, hogy az olyan országok mint az Egyesült Államok vagy Kína utat mutatnak az AI tanulmányokban és ha mások nem fordítanak kellő figyelmet a területre elkerülhetetlen, hogy ezeket az országokat felülmúlják. 

A törökök szorosan figyelemmel kísérték a területen végzett nemzetközi munkát és az ország aktívan részt vett a 47 tagországgal rendelkező Európai Tanács mesterséges intelligenciával foglalkozó ad-hoc bizottságának (CAHAI) ülésein. 

A török miniszter hozzátette, hogy Törökország nemzeti AI kutatóintézetében jelenleg is zajlik a strukturálás és miután a kutatókat és magánszektori vállalatokat elindították vállalkozókat és állami intézményeket fognak összefogni. 

Az emberi erőforrásokba történő befektetés az egyik fő prioritás, megjegyezve, hogy a közelmúltban négy egyetemen hoztak létre mesterséges intelligencia tanszéket. 

A mesterséges intelligencia projekteken dolgozók a tavaly elindított program keretében ösztöndíjat kaphatnak. A minisztérium a kutatás-fejlesztést és az innovációt is elősegítette. 

Törökország a 16. helyen áll a mesterséges intelligenciával kapcsolatos publikációk szempontjából. 

Az ország legfőbb tudományos testülete a török Tudományos Technológiai Kutatási tanács (TÜBITAK) az elmúlt 10 évben csaknem 2000 mesterséges intelligencia projektet finanszírozott a deep-learning (mélytanulás), machine-learning (gépi tanulás) a döntéstámogató rendszerek és az e-kereskedelem területén. 

Nemsokkal ezelőtt létrehoztak egy Technológiai és Innovációs alapot amely a vállalkozókat hivatott támogatni.